440 millió éves kvarcfillit – Balatonfőkajár, Somlyó-hegy

Balatonfőkajár egykor a Balaton partján állt, de a 13. században, a tatárjárás idején az emberek elmenekültek a faluból, és kicsivel arrébb építették azt újra. Így lett Balaton-part nélküli település Főkajárból, ami ennek köszönhetően a mai napig nélkülözi a turistás jelleget.

Ha turisták nincsenek is, van viszont bor, ugyanis a település a Balatonfüred-Csopaki Borvidék része, és az itt található talajból jó dolgokat is ki lehet hozni. A helyi nagy borászat, a Feind mellett itt található a kicsike, mindössze néhány éve működő Quiar Birtok is.

Bixie

A balatonfőkajári pincesor önmagában is egy látványosság, ahogy ezt egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, de most a fölötte emelkedő magaslaton, a Somlyó-hegyen található Kvarcfillit Formációról lesz szó, ami részben azt a talajszerkezetet alkotja, ami a helyi borok különlegességét is biztosítja.

A 440 millió éves kőzet

Nem térnénk ki részletesen arra, hogyan alakul ki és miből is áll pontosan a kvarcfillit, érdeklődőknek jó szívvel ajánljuk a vonatkozó Wikipedia szócikket és az A kövek mesélnek vonatkozó írását. Ami viszont tény, hogy a Dunántúlon sehol máshol nem láthatunk (sőt, taposhatunk!) szabad szemmel, a felszín fölött ennél régebbi, nagyjából 440 millió éves kőzetet, mint itt, Balatonfőkajáron.

A geológiai lelőhely különlegességét az adja, hogy autóval nem megközelíthető, de igazából nem is lenne érdemes itt kocsival pöfögtetni. A legjobb, ha a gépjárműveket legkésőbb a pincesor aljánál lerakjuk, és onnan indítjuk a nagyjából negyed órás gyalogutunkat.

A régi pincesor végénél elindulunk balra – Balatonfőkajári Kvarcfillit Formáció – az Olyanjó! fotója

A régi pincesort elhagyva, a sárga jelzést követve egy rövid ideig egy mélyedésben haladunk, majd a tér egyszercsak kinyílik, és ott állunk a szőlőhegy közepén. Előttünk célpontunk, a Somlyó-hegy emelkedik, mögöttünk viszont már látszik a panoráma, ami elénk fog tárulni annak tetejéről. A csúcs közelében a sárga nyíl egyszercsak jobbra mutat, innentől egy keskeny ösvényen kell még egy kicsit kaptatni, és fent is vagyunk. Lábunk alatt a 440 millió éves kőzet, előttünk pedig a csodás kilátás, ami Polgárditól Siófokon, Balatonakarattyán és Balatonkenesén át egészen a Bakony és a Vértes távoli csúcsait is magába foglalja. A szemfülesek még Tihany dombjait is felfedezhetik, csak épp a Balatont kell elé képzelni, merthogy azt az akarattyai löszfal kitakarja.

Távolban az M7-es, illetve Tihany is benyúlik a Balatonba. Már csak a Balatont kell odaképzelni, merthogy az akarattyai löszfal kitakarja. - Balatonfőkajári Kvarcfillit Formáció - az Olyanjó! fotója

Távolban az M7-es, illetve Tihany is benyúlik a Balatonba. Már csak a Balatont kell odaképzelni, merthogy az akarattyai löszfal kitakarja. – Balatonfőkajári Kvarcfillit Formáció – az Olyanjó! fotója

Múltkor a hetyei templomrom kapcsán már volt szó azokról a látnivalókról, amik önmagukban talán nem annyira érdekesek a 21. századi ember számára, mégis érdemes meglátogatni őket. A balatonfőkajári kvarcfillit-kitüremkedés is ebbe a kategóriába esik. Autóval nem, vagy nehezen megközelíthető, és a csúcson egy félig kidőlt információs táblán kívül nem vár túl sok minden. De a szép panoráma, a felfelé vezető séta a borospincék között, és persze a tudat miatt, hogy egy földtörténeti szempontból is jelentős ponton álldogálhatunk, megéri a rászánt időt.

Zsófival egy ideje meggyőződésünk, hogy Balatonfőkajár sokkal többre hivatott, mint amit most tud. Pár év múlva néhány vállalkozó szellemű és lelkes embernek köszönhetően simán lehet belőle egy olyan, minimum a jobban értesültek számára már nagy becsben tartott kis település, ami a pincesorral és a remek adottságú szőlőheggyel fog tudni villantani. Mi már nagyon várjuk!


Pro tipp

A séta a Somlyó-hegyre tényleg egy mini-gyalogtúra, szóval tűsarkú cipőben semmiképpen ne vágjunk neki. Kényelmes lábbeli és az évszaknak megfelelő öltözet mindenképpen ajánlott!

Galéria