Lelkem Kisvendéglő – Dörgicse

Még jó, hogy vannak Insta sztorik

Minden szerénytelenség nélkül merem leírni, hogy nagyon kevés olyan hely van a Balaton körül, főleg az északi parton, ami ha megnyit, akkor nem hallunk vagy olvasunk róla rögtön. Olyan is van, hogy maga a tulajdonos szól nekünk, de ti is szoktatok új helyeket ajánlani. Ezek közül azokat, amik minket is érdekelnek, Péterrel egy közös Google térképre vezetjük fel, hogy ne felejtsük el, hova akarunk ellátogatni. Múlt héten azonban egy kedves ismerősünk Insta sztorijában olyan helyet vettem észre, ami nem volt még fenn a térképen, és közel s távol nem találtam róla érdemi infókat a neten, szóval kaptam az alkalmon, hogy meglepjem Pétert egy péntek esti vacsival.

Hogy kerül a Lelkem Kisvendéglő Dörgicse fő utcájára?

Bixie
A hely neve Lelkem Kisvendéglő, ami már magában nagyon helyes elnevezés, és előre vetíti azt a családias közeget, ami fogad, ha ellátogatsz Dörgicsére, a Fő utca 60. alatt található óriási kertbe. Az utcáról bekanyarodva már látod a fogadóépület mellett a hatalmas diófákat, amiken lampionok és fényfüzérek lógnak, és amik alatt mindössze néhány asztal áll.

A Lelkem Reiner Viktor chef és Ferencz Nikoletta közös szerelemgyermeke. Viktor régi motorosnak nevezhető a szakmában. Volt itthon és külföldön kisebb és egészen nagy éttermek kreatív chefje, majd ezt követően megalapította Beltér nevű budapesti lakáséttermét a Haris közben. Itt ismerték meg egymást Nikivel, akivel ezt követően a Pántlika Pincészeten keresztül kerültek kapcsolatba Dörgicsével. És milyen hálásak lehetünk ezért a találkozásért!

Meghitt esti fények az óriási diófák alatt - Lelkem Kisvendéglő

Meghitt esti fények az óriási diófák alatt – Lelkem Kisvendéglő

Így lehet önazonosan éttermet csinálni

A Lelkem hiánypótló vállalkozás nemcsak Dörgicsén, de az egész régióban. Nagyon érződik rajta, hogy a tulajdonosok nem pénzt lapátolni jöttek ide, hanem őszinte elhivatottsággal és szeretettel hozták létre kis projektjüket, ahol saját játékszabályaik szerint játszanak, és jó ennek a játéknak részesévé válni.

Egyrészt csak foglalással fogadnak vendéget, ami biztosítja, hogy előre kalkulálható legyen a hely telítettsége, így a kapacitás és a hozzávalók beszerzése is. Fixen 6 asztallal dolgoznak, ezek 2-6 fősek, így nem tud kialakulni nagy lárma, ami fontos, ha egy csendes, intim helyet akarsz üzemeltetni. Kifejezetten klassz, hogy nincs rohanás, az ételek nem futószalagon jönnek, de nem is kell rájuk órákat várni. Épp csak annyit, hogy meg tudj érkezni az élménybe. (Ismerős az olyan étterem, ahol még veszed le a kabátodat, és már kérdezi a pincér, hogy mit hozhat inni?)

A vacsora közvetlen hangulatához Niki is sokat tesz hozzá, aki bár saját bevallása szerint sem szuper profi pincér, de annyira bájos jelenléte van, és olyan odafigyeléssel fordul minden vendég felé, hogy ez egyáltalán nem zavaró, sőt tényleg olyan, mintha háziasszonyként a saját kertjében látna vendégül. Ez amúgy a valóságban is így van. Az épület és a konyha az ő saját házuk, amelynek első része a vendégtér, a ház hátsó részében pedig a privát lakhelyük van.

Meghitt esti fények az óriási diófák alatt - Lelkem Kisvendéglő

Meghitt esti fények az óriási diófák alatt – Lelkem Kisvendéglő

Az étlap és itallap tök profin van összerakva. Jellemzően környékbeli borok, helyi termelőktől szerzett gyümölcslevek, szörpök, 2-3 előétel és leves, 4-5 főfogás, 2 desszert, és mindenből egy napi ajánlat. Az ételek változatosak, sokféle íz, sokféle textúra kerül a tányérra. Előzetesen nem olvastunk utána a konyhának, de az ételekből mind a tálalás, mind az ízek terén sütött, hogy itt nemcsak lelkesedés van, hanem vérprofi séf áll a háttérben. Én főételként egy cékla rizottót ettem kecskesajttal, körtével és fügével, és annyira fantasztikusan édes és krémes volt a fogás, hogy simán elment volna desszertnek is.

Maga a hely és a gasztro élmény – úgy értsd, ahogy mondom – bárhol megállná a helyét. Ja, és az én külön pontom jár a tányérokért és tálakért, amikben a fogások érkeznek. Eszméletlen menő kerámiák és retro kiegészítők vannak használatban. Szívem szerint elloptam volna az összeset.

Bárányfasírt grillzöldségekkel - Lelkem Kisvendéglő - Dörgicse

Bárányfasírt grillzöldségekkel – Lelkem Kisvendéglő – Dörgicse

Az árak 1900 és 5200 Ft közt mozognak, ami az idei balatoni árakat nézve teljesen jó. Szervizdíjat nem számolnak fel, de azt javasoljuk, hogy mindenképp adj! Jó lenne, ha ezek a klassz helyek megmaradnának, hogy még sokáig élvezhessük őket.

Most jön az ősz, és egyelőre az a mondás, hogy hétvégente lesz nyitva a lakásétterem, majd télen egy felújítás miatt popupként fog működni. Ennek helyszínét egyelőre nem tudni, de kövesd a Lelkem Kisvendéglőt Facebookon és Instán, ott tuti lesz információ erről.

Addig pedig itt a telefonszám, amit most épp meg akarsz keresni asztalfoglaláshoz: +36707424567


Pro tipp

Egyrészt tényleg nagyon fontos, hogy mindenképp foglalj helyet, mielőtt mentek. Másrészt itt kapható a világ legfinomabb almafröccse. Hidd el, én már vagy ezret kipróbáltam, de itt a helyi termelői almából préselt cucc valami egészen fantasztikus.

Galéria

A hely elérhetőségei