Lovas Kikötő – Lovas

A Lovas Kikötő egy hihetetlenül szerethető hely. Már a helyszín is csuda: az Alsóörs mellett található Lovas a Balaton-felvidék nem vízparti, de annál romantikusabb kis településeinek erős mezőnyében is simán megállja a helyét.

A Lovas Kikötő szépen képviseli azt a Szőlősi kocsma kapcsán már általunk is említett trendet, miszerint ezeknek a kis falvaknak az elhagyott boltjaiba és kocsmáiba életképes, de a helyi miliőbe belesimuló vendéglátóhelyek költöznek. És ez egy nagyon jó dolog.

A Lovas Kikötő viszont nem a Szőlősi kocsmára hasonlít leginkább. Nekünk szinte minden szempontból az egyik — nem csak a Balatonnál, hanem nagyjából az egész világon — legkedvesebb helyünk, a mindszentkállai Káli-kapocs jutott róla eszünkbe. Így most már elmondhatjuk, hogy a Balaton keleti és nyugati medencéjében is ismerünk olyan helyet, ahol simán el tudjuk képzelni, hogy egész napokat itt töltsünk az első korty reggeli kávétól az utolsó korty esti fröccsig.

Sőt, a Lovas Kikötőnek kifejezetten nagy előnye, hogy már nyitástól van konyha, ráadásul erős reggelizős étlappal, amin a könnyedtől a súlyos felé haladva granola, bundás kenyér, ham & eggs és sült kolbász egyaránt megtalálható. Ezek a fogások egészülnek ki a nap előrehaladtával komolyabb szendvicsekkel és néhány tésztával, illetve egy teljesen korrekt alkoholos italválasztékkal.

A Lovas Kikötő hangulatát és az itt lelassult időt nem is lehetne jobban szemléltetni, mint azzal, hogy amikor 11:35-kor lehuppantunk az egyik asztalhoz, a már-már zavarba ejtően kedves felszolgáló egyből jó reggelttel köszöntött minket. És ez akkor és ott egyáltalán nem tűnt furcsának, pláne, hogy amúgy tényleg reggelizni jöttünk. Mind a sült kolbász, mint a töltött bundás kenyér egyébként nagyon finom volt, egyszerű de normális alapanyagokból készült, kovászos kenyérrel, jó minőségben. Az árak, akárcsak maga a hely, kifejezetten barátságosak, a part menti vendéglátóhelyek áraihoz viszonyítva pedig különösen azok.

Egyetlen szívfájdalmunk, hogy a Lovas Kikötő csak márciustól novemberig üzemel, a nyári hónapokon kívül pedig csak hétvégén. De ilyenkor legalább sokszor szerveznek programokat a garázsvásártól a koncertekig, úgyhogy érdemes követni a Facebook oldalukat, ahol beszámolnak az aktualitásokról.


Pro tipp

A belső térben üzemel egy delikát is, ahol környékbeli termelők dolgait tudod megvásárolni a paradicsomszósztól a lekvárokon át a friss kenyérig és egyéb péksüteményekig. És persze néhány válogatott palack bort és kraft sört is találsz a polcokon, illetve a hűtőben.

Galéria

A hely elérhetőségei