Orfű és a Pécsi-tó

“Ha nem lenne a Balaton, akkor Magyarországon belül egyértelműen itt nyaralnánk a legszívesebben rendszeresen” – mondtuk már többször Zsófival az Orfűi Pécsi-tó partján üldögélve. Elmondjuk, honnan ez a vonzalom.

Orfű tapasztalataim szerint egy olyan hely, amit a pécsiek és környékbeliek imádnak, azok számára viszont, akik nem sűrűn járnak Magyarországnak ezen a vidékén, szinte teljesen ismeretlen. Mint sok más ifjú honfitársunk, mi is a Fishing on Orfű fesztivál révén kerültünk szorosabb kapcsolatba ezzel a Mecsek szívében található ékszerdobozzal, és szerettük meg mindörökre. Az első találkozást követően voltunk már itt fesztiválmentes időszakban, sőt, különböző évszakokban is, és mindig szuperül éreztük magunkat.

Amikor azt mondom, hogy Orfű, akkor igazából nem csak magára a településre, hanem főleg és elsősorban a település négy tavára, különösen a legnagyobb Pécsi-tóra és az azt körülvevő üdülőövezetre gondolok. A hatvanas években duzzasztással létrehozott Pécsi-tavat leginkább a – szélesebb körben manapság szintén a feszitváljáról híres – Bánki-tóhoz tudnám hasonlítani: mindkettő hegyek között bújik meg, ezért bennük úszkálva nagyon szép látványban lehet részünk, ráadásul még épp akkorák, hogy akár át is úszhatjuk, vagy ha nem akarunk vizesek lenni, akkor körbe is sétálhatjuk őket. Ugyanakkor a Pécsi-tó pont annyival nagyobb a Bánki-tónál, hogy itt már intenzív vízisportélet is kialakulhasson, úgyhogy lehet SUP-ozni, kenuzni, kajakozni, sárkányhajózni, vízibiciklizni, bennfenteseknek pedig akár vitorlázni is. 

Ahogy Magyarország lokálisan népszerű üdülőterületei közül sok, úgy az orfűi is a 70-es és 80-as években élte első virágkorát. A kemping, a nyaralók és a partmenti büfék jelentős része is ekkor épült, és ennek a korszaknak az örökségét máig hordozzák magukban. De az utóbbi években egyre nyílnak a változó igényekhez igazodó helyek is, és az egész környék évről évre érkezik meg a 21. századba, miközben azért megtartja sajátos romantikáját. A fejlődés egyelőre itt nem a sok emeletes szállodasort és lakóparkokat jelenti, bízzunk benne, hogy ez így is marad, mert itt már néhány ilyen projekt is azonnal tönkre vágná az egész miliőt.

Orfű maga egy nagyon kedves település, a régi faluközpont kifejezetten cuki. Itt és a Pécsi-tó körül van rengeteg szálláslehetőség a klasszikus zimmer frei-től az újabb panziókon át a kempingig. Orfű maga is rendelkezik néhány természeti és épített látnivalóval, de ott van autóval 15, busszal 25 percre Pécs, ami simán az egyik legjobb, távolról sem álmos hangulatú megyeszékhely, illetve maga a Mecsek. Ezekkel az adottságokkal lazán le lehet hozni egy olyan egy- vagy akár kéthetes nyaralást is, amikor minden napra beiktatható valamilyen szuper program. De az is tökéletes döntés, ha semmi mást nem csinálunk, csak reggelente hónunk alá kapjuk a gumimatracot, és aztán egész nap azon ringatózunk, közben pedig néha valamelyik parti büfében frissítgetjük magunkat.


Pro tipp

Igazságtalanság kizárólag a nyárra kihegyezni egy orfűi ajánlót. A tóhoz kapcsolódó vizes programokat leszámítva a környék a többi évszakban is ugyanúgy számos szuper programlehetőséget nyújt. Ha pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy fürdőruhát húzzunk, akkor mehetünk a kiemelkedően színvonalas, pár kilométerre lévő Hertelendi Termálfürdőbe, vagy szimplán válasszunk egy dézsás vagy jakuzzis szálláshelyet.

Galéria

A hely elérhetőségei