Pörc Delikát – Balatonkenese

Balatonkenese központja az utóbbi években minden szempontból látványosan fejlődik, és ez alól nem kivétel a vendéglátás sem. A Szó Ami Szó mellett a település másik gasztro-zászlóshajója a Pörc Bisztró és Delikát, amely néhány év alatt picike hentesüzletből lett országszerte elismert étterem. Az éttermet mi most külön intézményként kezeljük, és majd írunk róla, de ez a cikk most nem róla szól.

Bixie

Szerencsére a tulajdonosok a folyamatos növekedés mellett, az étterem megnyitása után is megtartották a bolti részleget, így a Pörc a mai napig az ország egyik legjobb delije, ahol a kínálat méretben és minőségben is simán lekörözi a magukat ugyanígy nevező budapesti boltok 95 százalékát.

Ahogy az igényesebb balatoni helyek, úgy a Pörc is kiemelt figyelmet fordít a helyi termelőkre, így a borok, sajtok, savanyúságok, kencék és egyéb termékek nagy része is Balatonkenese tágabb értelemben vett környékéről érkezik. A Pörcnek viszont két olyan specialitása is van, ami kiemeli a már említett országos mezőnyből is, és mindkettő abból ered, hogy a Pörc tényleg hentesüzletként indult, és részben a mai napig megmaradt annak.

Az egyik ezek közül a saját készítésű kolbászok, szalámik és sonkák, amik tényleg kiemelkedő minőségűek, és már csak miattuk megéri beugrani a boltba. A másik az ízelítőtál, amit a pultban elérhető finomságokból válogatnak össze a szemünk láttára, és tényleg minden földi jóval meg van pakolva. A delikátnak ráadásul saját terasza van, ahová kiülve az egész kényelmesen el is fogyasztható. Két főnek bőven elegendő az adag, mi pedig kiegészítve kenyérrel, illetve a pultból kiválasztott üveg savanyúsággal ennél jobb reggelit nem nagyon tudunk elképzelni. A műfaj maga nem újdonság, hiszen egy delikát a helyben fogyasztásról is szól, de ilyen jól összerakott, minden elemében ütős válogatást máshol nem nagyon láttunk még, különösen ha az árat is figyelembe vesszük.

Az ízelítőtál a külön vásárolt savanyúsággal. Megőrülsz tőle. - Pörc Delikát Balatonkenese - az Olyanjó fotója

Az ízelítőtál a külön vásárolt savanyúsággal. Megőrülsz tőle.

A Pörc Delikát az étteremmel egy épületben működik, rendes bolti nyitvatartással minden nap. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert ide jellemzően akkor is be lehet jönni reggeltől estig, amikor az étterem épp zárva tart. Szóval ne ijedjünk meg, ha a nagykapu nincs nyitva, amúgy is az utcai terasz felőli kisebb ajtón keresztül jutunk el a tutiba.


Pro tipp

A Pörc névadója a sült hasaalja szalonna, ami természetesen a delikátban is kapható. Már ha épp el nem fogy, de ilyenkor jellemzően már sül a következő adag. Érdemes kivárni.

A hely elérhetőségei