Szászi Birtok – Hegymagas

A badacsonyi olaszrizlingek legnagyobb mesterének főhadiszállása nem is a Badacsony, hanem a kistesó Szent György-hegy oldalában található. Először 2010 környékén jártam a Szásziban, egy olyan baráti pár esküvője kapcsán, akik már akkor is fülig szerelmesek voltak nem csak egymásba és a környékbe, hanem konkrétan az akkor még csak pici vinotékaként üzemelő hegymagasi Szászi Birtok boraiba is, ezért itt tartották a vendégvárót.

Bixie

Az akkor még csak egy kis szőlőlugasból, pár diófából, valamint néhány székből és asztalból álló egységet, amely arra szolgált, hogy helyben el lehessen fogyasztani a megvásárolt palackok tartalmát, néhány éve felváltotta egy sokkal nagyobb volumenű vendéglátós projekt. A szomszéd pinceépületből, illetve egész pontosan annak a tetejére épített teraszból kialakított étterem mostanra a régió egyik felkapott vendéglátóhelyévé vált, ahová nem is annyira az egyébként jól elkészített ételek, hanem továbbra is inkább a borok, valamint az elképesztő panoráma miatt térünk vissza rendszeresen. A Gulácstól a Badacsonyon és Szigligeten át egészen Balatongyörökig és a fölötte húzódó dombokig terjedő látványt bámulni, miközben a régió egyik vezető borásza által készített olaszrizlinget vagy kéknyelűt kóstoltagod, utolérhetetlen érzés.


Pro tipp

Az aktuális legfrissebb évjáratból származó olaszrizlingekkel sem lehet hibázni, de ha emelni akarod a tétet, akkor valamelyik korábbi évjáratú, kicsit drágább tételt is kipróbálod, mert azok tényleg mindent megmutatnak, amit ebben a műfajban megmutatni érdemes. És mivel a vinotéka az étterem mellett továbbra is üzemel, ott sokkal olcsóbban meg is teheted ezt, miközben a látvány a szőlőlugasból is pont ugyanolyan, mint pár méterrel arrébbról.

Galéria

A hely elérhetőségei