Károlyi-kilátó – Nagy-Milic

Magyarországon vitathatatlanul Borsod-Abaúj-Zemplén megye észak-keleti részén található a legtöbb festői szépségű vár, ráadásul ezek nagyon közel is vannak egymáshoz. A füzéri, boldogkőváraljai és regéci vár egyaránt fantasztikusan néz ki, és autóval akár egy, de maximum két nap alatt végiglátogathatóak. Mi viszont most egy olyan túrát ajánlunk, ahol bizony gyalogolni kell, nem is keveset. Cserébe megígérjük, hogy akárcsak az erőfeszítés, úgy a jutalom is nagy lesz.

A szinte közvetlenül a sziklafalból kifaragott füzéri vár ott van nem csak a régió, hanem az egész ország legszebben felújított várai között, amit néhány évvel ezelőtt szinte teljesen újjáépítettek, így hófehér falaival és vaskos tornyaival tényleg lenyűgöző látványt nyújt. Márpedig sehonnan nem néz ki annyira szuperül, mint a fölötte magasodó Nagy-Milicről. Egész pontosan az annak csúcsától néhány száz méterrel lejjebb található Károlyi-kilátóból.

A füzéri vár és a Zemplén látványával nem lehet betelni - az Olyanjó fotója

A füzéri vár és a Zemplén látványával nem lehet betelni – az Olyanjó fotója

Egyetlen apró probléma, hogy a Nagy-Milic a Zemplén legmagasabb pontja a maga 895 méterével, és akár Hollóháza, akár Füzér irányából támadjuk be, bizony több száz méternyi szintemelkedést kell legyűrni a megmászásához, úgyhogy még gyakorlottabb túrázók is nyugodtan szánjanak rá minimum 6 órát a 15 km-es körre. Cserébe eltévedni biztosan nem fogunk, ugyanis a túraútvonal az Országos Kéktúra vonalán fekszik, így elég a kék jelzést követni, és előbb-utóbb odaérünk.

Magáról a Nagy-Milicről nincs panoráma, az egyetlen látványosság a magyar-szlovák határkő. A kicsivel lejjebb található kilátóból elénk terülő látvány viszont fantasztikus. A Zemplén teljes kelet-nyugati vonulatának látványa már önmagában megéri a fáradozást, de a fő attrakció a több száz méterrel alattunk látható füzéri vár. A völgyből kiemelkedő építmény annyira szépen mutatja magát, hogy nem lehet nem a korlátra támaszkodva bámulni legalább fél órán keresztül.

A túrát különösen ősszel ajánljuk, a hulló falevelekben gázolás még egy lapáttal rátesz az egész élményre.


Pro tipp

Amennyiben Hollóházáról indulunk, még a Kéktúra végét (vagy épp elejét, ki honnan nézi) jelző táblát is meglátogathatjuk, itt található ugyanis Magyarország legismertebb, több, mint 1100 km hosszú túraútvonalának egyik végpontja. Sőt, ha veszünk előtte pecsételőfüzetet, akkor el is kezdhetjük az egész túrát. Befejezési határidő nincs, szóval később is bármikor és bárhonnan lehet folytatni.

Galéria