#gyerekbarát programok

Az Olyanjó! programajánló oldala nem lenne teljes gyerekbarát programok nélkül. Ezt a címkét azoknak hoztuk létre, akik szeretnék Magyarországot a gyerekükkel/gyerekeikkel együtt felfedezni. Alapvetően egy étterem vagy egy cukrászda esetén azt értjük gyerekbarát besorolás alatt, ha van külön gyerekeknek szóló játszósarok, etetőszék és pelenkázó. Tehát a vendéglátóhelyek esetében a kisebbek szempontjait vesszük elsősorban figyelembe.

A kirándulóhelyek és kültéri programok besorolásánál azt vizsgáljuk, hogy egy kisiskolás gyerek az adott helyen végig tud-e menni (akár egyedül is), és elég biztonságos-e a helyszín. A gyerekbarát programok külön jelölést is kapnak: egy piros szívben egy szőke kisfiú fejével.  Ezen kívül vannak kifejezetten gyerekeknek szóló feladatsorok is egyes cikkeknél, amiket kinyomtatva magatokkal is tudtok vinni a programokra. Jó mulatást kívánunk!

Akár egy lovas szafari – Piknik Jósvafőn a hucul ménes lovaival

Kecskeméti Fürdő – Kecskemét

Pántlika Bisztró – Városliget

440 millió éves kvarcfillit – Balatonfőkajár, Somlyó-hegy

Balatoni Bob és Kalandpark – Balatonfűzfő

Tengósok Kikötője – Balatonakarattya

Magyar rajzfilm zenék. Együtt énekel a család.

Törökhagyás, Hetyei templomrom – Ádánd

Bella Állatpark Zoo – Siófok

Szaletly – Budapest

Körvonal kártyajáték – Te vajon mindent tudsz a szeretteidről?

Kolodko szobrok térkép – Az összes hazai Kolodko miniszobor egy térképen (Frissítve: 2022.04.08.)

Lecsótól a Főkukacon át a szomorú tankig – Kolodko szobrok Budán (Frissítve: 2022.04.08.)

Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum – Japánkert – Zugló

Szőlősi Kocsma – Balatonszőlős

Hévíz kenutúra: téli vízitúra a Hévíz-patak langyos hullámain

Pincesor – Balatonfőkajár

Melba Étterem – XIII. kerület

Kalóz Strandbisztró – Balatonudvari

A világháborúk áldozatainak emlékműve – Vácrátót

Vitorlás Étterem – Balatonlelle

Hétvégén zárul a Szinyei kiállítás – Ezekért a képekért érdemes meglátogatni

Szépilona Bisztró – Budapest

Állatsimogató – Förhénci hegy

Átrium Vendégház – Orfű

Orfű és a Pécsi-tó

Káli Kapocs – Mindszentkálla

Kényelmes városi séta a havas és kihalt Szentendrén

Bereg Embassy Bar & Cafe – Budapest

Kolodko Mihály miniszobrok Veszprém belvárosában (+feladatok gyerekeknek)

Cédrus Vendégház – Zebegény

Károlyi-kilátó – Nagy-Milic

Party Vendégház – Gödöllő

Bitang Burger – Alsóörs

Apátsági Rege Cukrászda – Tihany

Gombóc Artúr – Kolodko-szobor – Tihany (+feladat gyerekeknek)

Rejtélyek, feladványok, kódok, eltűnt tudós – Szabadtéri kalandjáték a Landventure-rel

Nekem a Balaton – Nánásiék a Csücsökben – Balatonakarattya

Megyer-hegyi tengerszem – Károlyfalva – Sárospatak

Major – Korty és Falat – Budaörs

MagánZoo – Felsőlajos állatkert

Halas Guszti – pesti Duna-part

Szó Ami Szó – G&D Kézműves Cukrászda és Pékség Balatonkenese