Állatsimogató – Förhénci hegy

Hétvégén a Zalában jártunk, ahol a Dél-Dunántúli Kéktúra 6-os szakaszán kirándultunk. Ez a Palin és Zalakomár közti szakasz, ami már önmagában is nagyon látványos. Elég jó ezek a zalai tájak, főleg olyan szép időben, mint amilyen a mi kis napsütéses februári szombatunk volt. A túraszakasz legérdekesebb része számomra egyértelműen a Förhénci hegyi pincesor volt. Valamiért mostanában nagyon rá vagyok csavarodva ezekre a szőlőhegyekre, borutakra, mint amilyen ez is.

A Förhénci hegy Nagykanizsa fölött kicsivel található, valójában a Nagykanizsához tartozó szőlőhegyek egyike. A hegyre felsétálva megannyi hangulatos pince mellett haladunk el. Némelyik teljesen fel van újítva, némelyik pedig inkább századfordulós hangulatot idéz még. Az Öregförhénci úton végighaladva láthatunk olyan gyönyörűségeket is, mint a kápolna, de ámulatba ejtő maga a panoráma is, ami körülvesz bennünket a hegyről szétnézve.

Nagykanizsa felől ha jövünk gyalog (vagy a bevállalósabbak akár biciklivel), akkor pont a kápolnát elhagyva botlunk bele egy kis táblába, ami azt írja: “állatsimogató 250 m”. És nagy csodálkozásunkra valóban, a kissé kihalt szőlőhegy tetején egy kis karámban kecskék és racka juhok legelésztek. Őket a kihelyezett táppal meg is lehet etetni, viszont vigyázni kell, mert a kerítésben áram van, tehát a villanypásztorhoz gyerekeket csak óvatosan engedjünk oda.

Nem ez lesz életünk legmeghatározóbb állatos élménye, de mi annyira megörültünk a túra során ennek a kis meglepi helynek, hogy mindenképp meg akartuk írni. Így talán neked is kedved lesz elsétálni a szőlőhegyre, ami ősszel vagy tavasszal borítékolhatóan egy nagyon kellemes programnak ígérkezik.

 


Pro tipp

Az Öregförhénc út, amin eljutunk az állatokig, tele van kis pincékkel. Érdemes beköszönni egy-egy kapualjon, és érdeklődni friss termelői bor után. A kedves vendéglátók biztosan megkínálnak egy kisfröccsel, amit aztán az állatokat nézegetve kényelmesen elszürcsölhetünk a padon.

Galéria

A hely elérhetőségei