Zenélő 67-es út – Somogy megye

Az R67-es gyorsút a Balaton déli partján húzódó M7-es szakaszt köti össze Kaposvárral. A gyorsforgalmi út számozásáról mindenkinek értelemszerűen egy régi klasszikus, a Republic „A 67-es út” című száma jut azonnal eszébe.

Bixie

Innentől adta magát az ötlet, hogy a megépült gyorsforgalmi úton valamilyen módon meg kellene emlékezni erről az emblematikus slágerről, hiszen nincs olyan ember, aki ne énekelte volna ezt a dalt meghitt, romantikus hangulatban a tábortűz mellett.

Így jöhetett az ötlet, hogy a nemzetközi autópályaépítésben már régóta használt „zenélő út” technológiát Magyarországon először ezen az útszakaszon próbálják ki.

Mi az a zenélő út?

A zenélő út technológia lényege, hogy az aszfalt felső rétegén rovátkolást alakítanak ki.  A rovátkák következtében magasabb és mélyebb hangok hallathatók, amennyiben elhalad fölöttük egy autó. A hang magassága a rovátkák mélységétől és az egymástól való távolságuktól függ. A világon először 1995-ben, Dániában hoztak létre ilyen útszakaszt.

Mi történik a zenélő úton?

A 67-es úton a megengedett sebesség 110 km/h, de amikor elérünk a Mernye és Mernyeszentmiklós közti szakaszra, akkor érdemes 80-ra lelassítani, és kihúzódni a külső sávba (amit ugyebár amúgy is kötelező megtenni országúton, khm-khm). Itt az 59. kilométerkőnél kezdődnek majd a rovátkák. Ahhoz, hogy halljuk a zenét, nincs más teendő, mint a jobb kereket kivezetni egészen a leállósáv felfestése mellé, és végig menni az aszfalton megjelenő rovátkákon. Ekkor felcsendül pár taktus erejéig a Republic halhatatlan slágere.

Így ni:

Nagyon jópofa élmény, amit az adott útszakaszon járva mindenképpen érdemes kipróbálni, de akár néhány kilométeres kerülőt is érdemes tenni érte, ha a környéken járunk.


Pro tipp

Engedjük jó messzire elmenni az előttünk lévő autókat! Ez azért fontos, mert mi például megszívtuk sajnos azzal, hogy az előttünk lévő annyira élvezni akarta még a számot, hogy egyre lassabban kezdett menni (gondolom hogy tovább tartson az élmény). Így viszont a sebesség csökkenésével a dallam is szétesett és hamissá vált. Szóval figyeljünk rá, hogy a 80 km/órás sebességet tudjuk tartani végig!

A hely elérhetőségei