Neked Főztem Gasztrokocsma – Zánka

A Neked Főztem a kedvenc balatoni éttermem. Röviden ennyi.

A hosszabb történet úgy kezdődik, hogy én még jártam a legendás büfében, ami a zánkai strandon üzemelt, abban az időben, amikor a szintén legendás szado-mazo cápa is látható volt ugyanott. Ma, amikor már Év strandétele nevű díj is létezik, fel sem kapjuk a fejünket egy-egy újhullámos strandbüfé megnyitásának hírére, de 2015-ben valódi szenzációnak számított, hogy éttermi színvonalú konyha üzemel az olaj- és zsírszagú bódék árnyékában, ahol fürdőgatyában is lehet jót enni.

Ez volt az az időszak, amikor a minőségi street food helyek már gombamód szaporodtak (legalábbis Budapesten), és közben a Balatonon is nagyobb számban jelentek meg azok, akik normális vendéglátásra ácsingóztak. A Neked Főztem mindkét hullámot tökéletesen kapta el, így szinte azonnal kinőtték a saját kis bódéjukat, és egy év múlva meg is nyitották az éttermüket Zánka másik végében, távol a part zajától. (Volt később egy próbálkozás Balatonfüreden is egy hangulattalan lakóparkban, azt inkább hagyjuk…)

Igazából nem is tudnám megmondani, hogy mi teszi különösen vonzóvá és egyedivé ezt a helyet. Az évek óta egyenletesen magas színvonalú konyha a klasszikus bécsi szelettel és a sült túrógombóccal? A közeli Káli-medence már ide is átszivárgó mediterrán hangulata? A Köveskál felé vezető út mellett fekvő, mégis romantikus kerthelyiség, amelyből csodás nyugati panoráma nyílik a környező tájra? Ezek így együtt alkotják a Neked Főztemet, nekem pedig ennél nem kell több sem a Balatonnál, sem másutt.


Pro tipp

Asztalt foglalni erősen ajánlott, márciustól novemberig ragaszkodj a teraszhoz.

Galéria

A hely elérhetőségei