Süsd Meg Cakery – Budapest

Meg kell mondanunk, ma meglehetősen bosszúsak lettünk. Én a postára sétáltam épp délelőtt, amikor megpillantottam egy eddig ismeretlen helyet a Városmajor utcában. A kis bolt nagy üveg ablakokkal (mit ablakokkal, gyakorlatilag üveg falakkal) rendelkezett és ezért teljes betekintést engedett. Nagyon helyes kis pékség volt első látásra. Fel is pillantottam a homlokzatra, amin ez állt: Süsd Meg Cakery. Nagyon ígéretesnek tűnt a hely, de Péter nélkül nem akartam kipróbálni, úgyhogy délután lerángattam őt egy meglepi kávéra.

Amikor odaértünk, ő is totális meglepettséggel fogadta, hogy van a lakásunktól kb. 100 méterre egy pékség, ahol nem hogy nem voltunk még, de a létezéséről sem tudtuk. Mindegy, biztos még nagyon új – állapítottuk meg együtt az utcán.

Bixie

Belépve egy kedves hölgy fogadott, és finom péksüti illat. Mivel még/már félálomban voltunk 5 körül, ezért gyorsan kértünk mindketten egy kávét, én a szokásos lattémat, Péter a szokásos presszó kávéját. Miközben készült a kávé (világos pörkölésű specialty cucc, yeah) és nézelődtünk a finomságot között, szóba elegyedtünk a hölggyel.

„Mikor nyitottatok?” – hangzott az érdeklődő kérdés.

„Ó, már 2 éve itt vagyunk.” – hangzott tőle a megdöbbentő válasz.

Ekkor Péterrel egymásra néztünk, és világos volt, hogy ugyanarra gondolunk. Hogy a túróba lehet az, hogy ez a klassz hely nem tudta elérni azt, hogy mi, akik tényleg a leglehetetlenebb helyekre is képesek vagyunk elmenni az országban egy-egy érdekességet megnézni, ráadásul követünk egy csomó gasztro hírt, programajánló magazin, semmit nem tudtunk a létéről? Közben a hölgy (gondolom a döbbent arcunkat látva) magyarázkodni kezdett, hogy pont a COVID előtt nyitottak, és az utcában is sokszor van felújítás, ezért a megállító tábla sem látszik mindig rendesen a parkoló autók miatt ésatöbbi. Én még jó szándékból megemlítettem neki fél mondattal, hogy esetleg érdemes ilyenkor Facebookon legalább a környékbeliekre tolni egy hirdetést, de aztán elengedtük a dolgot, elvégre nem észt osztani mentünk oda.

(Vendéglátósok! Ha nyittok egy új helyet, hirdessetek! Vagy kérjetek meg olyan oldalakat, mint az Olyanjó! programajánló, hogy írjon rólatok! Vagy reptessetek fehér galambot! Vagy hívjatok oda egy hangosan csaholó kutyát a bolt elé! De valamit csináljatok, könyörgöm, mert magától nem találják meg az emberek ezeket a helyeket! Most is a szívszélhűdés kapott el, hogy egy ilyen elrontott marketing akció miatt a végén még csődbe megy és bezár ez a kis cuki pékség-cukrászda szentélyke.)

Mert amúgy a Süsd Meg Cakery nagyon menő. Mindenből van egy kicsi, úgyhogy tudsz venni klassz jalapenos-cheddaros kenyeret (mi vettünk egy közel 800 grammosat 1300 Ft-ért), vannak sütik – édesek és sósak -, egészséges italok, lekvárok, torták, karácsonykor bejgli, meg mindenféle finomság.

Szóval nagyon ajánljuk. Gyertek és egyetek sütit, vegyetek kenyeret, kávézzatok, és vigyétek hírét, mert végre van egy jó kávézó-pékség a közelben. Hajrá, Süsd Meg Cakery! Hajrá, Városmajor utca!


Pro tipp

Friss kenyér kedden és csütörtökön van. Este 5 óra után pedig rengeteg minden féláron kapható, úgyhogy ha a zárás előtt esel be, akkor ezt az akciót mindenképp érdemes kihasználni!

Galéria

A hely elérhetőségei